Isztriában a legtöbb turistát kétségtelenül a tengerpart vonzza. De a félsziget romantikus hátországa is egyre inkább megnyilik az utazók elött. A ciprusokkal teli, lankás, zöldelő
dombvidék, terméskőből épült házaival és jellegzetes falvaival méltán kapta a „horvát Toscana“ elnevezést.
Tudnivalók:
Belső-Isztriát nem csak a turizmus, hanem a helyi lakosság is felfedezi és egyre inkább új élettel tölti meg az elhagyatott, sajátos bájú kis hegyi településeket. Az állam és néhány invesztor támogatja a kisebb, igényes kivitelü apartman-komplexumok és hotelek létrejöttét, ahol gazdag sport- és wellnessajánlat, helyenként golfpálya is szolgálja az exkluziv igényeket. Egy folyamat, amelynek során a félsziget belseje is egyre inkább vonzó, a tengerparti turizmussal egyenrangú úticéllá válik.
Természet:
A szinte misztikus dombvidék lenyügöző hatású. Földrajzilag három részre osztható: északkeleten fehér Isztria az Ucka és Cicarija hegységgel, vörös Isztria csillogó, vörös
kőzeteivel és ellenálló vegetációjával, valamint szürke Isztria az impozáns Rasa, Mirna és Pazincica folyókkal.
Érdekes természeti jelenség a több föld alatti folyó, amelyek úgynevezett dolinákat képeznek.
Éghajlat:
A nyár kellemesen meleg, de nem forró. A napi átlaghőmérséklet júliusban 25°C. A tél enyhe, a hőmérséklet a leghidegebb hónapban, februárban sem süllyed 7°C alá.
Évi 2390 napsütéses órájával és 15°C-os átlaghőmérsékletével egész évben kellemes úticél.
Látnivalók, kirándulási lehetőségek:
A számtalan megtekintésre érdemes helység és látványosság felsorolása szinte lehetetlen.
De aki a tömegturizmus elkerülésével tartalmas utazásra, az ország megismerésére vágyik, az tudja: maga az út a cél.
Motovun - Motovun mesébe illő középkori város, 280 m-re a tenger szintje fölött. A védőfalakról, valamint az egész városról nagyszerü kilátás nyílik az alsóvárosra és a
környező településekre.
Groznjan - A Mira-völgy környéke valóságos kis ékszerdoboz, a müvészek körében különösen kedvelt. Híresebb látnivalói a Damian és Cosma kápolna, a reneszánsz (Stadtloggia), a régi városfalak és a Maria és Vitus plébániatemplom.
Hum - Mindössze 20 lakójával a világ legkisebb városa. 340 m-re fekszik a Mirna-völgy felett takaros házaival, galériájával és egyetlen vendégfogadójával.
Katli - Szintén különlegesség ez a festői szépségü kis falu, amelyet lakói elhagytak és most teljesen üresen áll. Régi házai az isztriai építészet jellegzetes példái.
Beram - Beram faluban található az ország egyik legjelentősebb mükincse, a Sv. Marija na Skriljinah templom. Különösen értékesek freskói és gazdagon díszített belső
falai.
Boljun - Erődítmény a 10-11. századból.
Ne hagyjunk ki egy hegyi túrát Isztria túraútvonala, a Veli Planik mentén. Ez az út gyerekes családoknak is kiválóan alkalmas.
Egész napos programként ajánlható a Krk-sziget, Ljubljana, Trieszt, Zágráb vagy Velence megtekintése.
Groznjan egy rendhagyó ötletnek köszönheti különleges karakterét. A 60-as években müvészeknek ingyenes lakhatási lehetőséget kínáltak a városban. Ha 15 évig maradtak, a város nekik ajándékozta házaikat. Ez az intézkedés jelentősen fellendítette a kulturális életet.
A Cicarija környékén kitermelt fa az alapanyaga a velencei épületeket tartó cölöpöknek. Aki egészen különleges élményre vágyik, az itt sárkányrepülővel 1000 m magasból, madártávlatból is felderítheti a tájat.
Sportolási lehetőségek:
Isztria központja úgy kulturális ajánlatok, mint sportolási lehetőségek terén egyaránt gazdag kínálatot nyújt. A legkedveltebb sportágak: lovaglás, kerékpározás, golf, trekking, sárkányrepülés, a veszélyt kedvelők számára néhány extrém sportág.
A hátország inkább alkalmas kirándulásra, biciklitúrákra, de a nordic walking és a lovaglás szerelmesei is megtalálják számításukat.
Közeli terv az új golfpályák építése.
© Team Reisewelten - Ihr Online Reisebüro